A NAP FÉNYE
Teljesen megszokott jelenség mindannyiunk számára a nappal, amikor a Nap fénnyel árasztja el bolygónk éppen felé eső oldalát. Bizonyára nem is gondolnánk, hogy ötmilliárd éves, éltető csillagunk fénye milyen elképesztő utazás után érkezik meg hozzánk. E történetből is kitűnik majd: az idő valóban relatív.
A Napból érkező fényt nem abban a pillanatban látjuk a Földről, mint ahogyan az a felszínén láthatóvá válik. A fénynek ugyanis előbb az űr vákuumán kell keresztülhaladnia, ami körülbelül 8 perc 20 másodpercig tart. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a Nap múltjának fényét látjuk, a csillag 8 perc 20 másodperccel korábbi önmagát. Ha hirtelen eltűnne a helyéről, erre a pár percre fel se tűnne, mi is történt. A fény története még érdekesebbé válik, ha belegondolunk a Nap belsejében tett utazásába.
A fény elemi részecskéjét, a fotont a csillagunk magjában lévő fúziós reakciók hozzák létre (ez egyfajta gigantikus atomerőmű). Több tízezer év(!) telik el, mire a fotonok a magból kijutnak a Nap felszínére, ezután már csak röpke pár perc, mire a szemgolyónkba ütközve érzékeljük őket. A fény, amit látunk, ősi kövület, mivel még akkoriban keletkezett, amikor gyapjas mamutok népesítették be a Földet.
Ha kitekintünk a világűrbe, valójában a múltba tekintünk vissza: minél messzebb van egy égitest – legyen az bolygó, csillag, vagy épp egy fekete lyuk -, annál régebbi állapota látható számunkra. Ha idegenek néznék meg a Földet egy távoli galaxisból, talán azt látnák, ahogy éppen dinoszauruszok masíroznak rajta. Az eltelt idő csak nézőpont kérdése.