Világtájoló

Az anyatermészet sokszor döbbenetes, egyenesen rémisztő fizimiskát alkot egyes állatoknak, de közülük is az egyik legijesztőbb arcberendezéssel a púpos horgászhal rendelkezik. Az óceánok trópusi és mérsékelt övi régióiban és néhány tengerben él. Szemtől szemben nemigen találkozhatunk vele, mivel életét többnyire több száz méterrel a vízfelszín alatt éli teljes sötétségben.

A meglepően kecses mozgású ragadozó hal nősténye nemcsak tűéles fogai és nyugtalanító arcvonásai miatt félelmetes jelenség: a fejéből meredező nyúlvánnyal – aminek a vége olyan, mint egy felkapcsolt lámpácska – a prédájául szolgáló apró élőlényeket tudja magához csalogatni. Ez a lámpa természetesen nem árammal működik: a lámpáshalak családjába tartozó állatok világító baktériumokkal élnek szimbiózisban, valójában ezek az élőlények adják a fényét.

Szaporodása is egészen bizarr. Amíg a nőstény horgászhal egy kisebb labda méretű, hagyományos halként fest, addig ez a hím horgászhalról egyáltalán nem mondható el: csak akkora mint egy toll kupakja, és olyan fejletlen, hogy táplálkozni sem képes. Csak egy feladata van, de azt gyorsan ki kell pipálnia: egy nőstény horgászhalat kell találnia.

Amint ez sikerült, jön a bizarrság új szintje: szájszervével rácsatlakozik a nőstény bőrére, majd egy enzim segítségével feloldja a köztük lévő bőrt, és rákapcsolódik az asszonya vérkeringésére, ezzel szó szoros értelemben eggyé válnak. A holtomiglan-holtodiglan párkapcsolat kölcsönös előnyökkel jár mindkettőjük számára: a nőstény azonnal képes szaporodni, mivel párja folyamatosan ellátja hímivarsejtekkel, miközben az egyedül életképtelen hímet életben tartja hitvese. Az evolúció egyik pazar megoldása a ritkán lakott élőhelyeken nehezen párt találó állatok fennmaradásáért.