Számos horrorfilm és könyv gonosztevője egy mozgatható baba vagy épp az azt megszólaltató hasbeszélő, ez pedig nem véletlen. Érdekes, de ugyanakkor hátborzongató élmény is egy szemét forgató, száját mozgató, sokszor nem túl bizalomgerjesztő arccal megáldott bábu, ami élőnek tűnik azáltal, hogy az őt életre keltő ember által szólal meg, miközben nem is mozog a szája előadás közben, vagy legalábbis úgy tűnik. A trükk lényege, hogy a művész szája és az állkapcsa alig észrevehető módon mozdul csak, miközben el tudja hitetni a közönséggel, hogy a hangok a kezével mozgatott bábuból jönnek. A magánhangzók és néhány mássalhangzó kimondása még könnyen megy mozdulatlan ajkakkal, ám vannak olyan mássalhangzók, melyeket nem tudna feltűnő szájmozgás nélkül kimondani. Két módszert is alkalmazhat: ezeket a hangokat vagy elkerüli, vagy más, hasonló hangzásúakkal helyettesíti: például B helyett D-t, M helyett N-t mond. Sok gyakorlással a cserehangok használata cseppet sem lesz feltűnő.