az éter rendkívül veszélyes kábítószer, amit Kane szerint túl gyakran és feleslegesen használnak orvostársai. Meg akarta mutatni, hogy egy vakbélműtéthez is tökéletesen elég a sokkal biztonságosabban használható novokain.
Így hát novokainnal elérzéstelenített és speciális tükrökkel láthatóvá tett munkaterületén el is kezdte a hasi műtétjét. A metszés nagysága akkoriban jóval nagyobb volt, mint ma – a gyógyulás jóval tovább is tartott -, de ettől eltekintve a beavatkozás remekül sikerült.
Ezt a bravúrt még 70 évesen is sikerült újra véghez vinnie, amikor néhány évvel korábbi lovas balesetből visszamaradt lágyéksérvét műtötte meg. Az operáció nem egész két óráig tartott, és 36 órával később már újra dolgozott a műtőben az idős sebész.
Műtétet elvégezni egyáltalán nem könnyű feladat, sokszor még a szakembereknek sem. Ha pedig egyenesen önmagán végzi el az ember, az már egy egészen új szintje a tudományos kísérletnek – vagy épp a mindent felülíró túlélőösztönöknek. De ez már egy másik történet…