Az anyanyelv ismerete elemi tudás minden ember számára. Megtanulásához se szótárra, se nyelvtanárra nem volt senkinek szüksége, mégis tökéletes a tudásunk belőle. Akkor értjük meg igazán, mekkora ismeret birtokában vagyunk, amikor egy másik nép nyelvét igyekszünk elsajátítani. Vannak olyanok, akiknek látszólag ez gyerekjáték, míg mások szinte vért izzadnak a nem túl acélos eredményért is. Aki egy igazi kihívást jelentő nyelvet szeretne választani, a magyar nyelv tökéletes választás lehet a számára. De azt a bizonyos alsóneműt rendesen fel kell kötni hozzá!

Ma a világon bő 7 ezer(!) nyelv létezik. A betűk kinézete, a szavak és a mondatok alkotásának technikája is széles palettán mozog. Minél inkább nagyobb egy nyelv betűkészlete – ami esetleg nagyban el is térhet az illető saját anyanyelvétől -, illetve minél bonyolultabbak a szavak és mondatok megalkotása, vagy még esetleg a kiejtés, a hangsúly is számít, annál nagyobb falat az adott nyelv megtanulása. Nehézségben és bonyolultságban pedig a magyar nyelv benne van az élbolyban.

Anyanyelvünk a latin ábécé betűkészletét tartalmazza, csak jó pár ékezetes és többjegyű betűvel kiegészítve. A világ egyik legtöbb helyen beszélt nyelvének, az angolnak az ábécéje is ezt a készletet tartalmazza. Nyilván könnyebb egy olyan nyelvet tanulni, amelyiknek a betűkészlete hasonlatos a sajátunkhoz, vagyis egy angolnak még mindig könnyebb lehet vizuálisan befogadnia a magyar szöveget, mint mondjuk egy japánt vagy egy görögöt, de ez még csak a kezdet.

A magyar nyelv nagyjából 17-34 féle toldalékot használ, amelyek eltérő jelentést adhatnak egy adott szónak, és tudni kell, mikor melyiket kell használni: az emberben, az emberen és az embernél ugyanúgy a hol? kérdésre válaszolnak, de mindhárom alak más helyre mutat: nem mindegy, hogy benne az emberben, az ember feje búbján, vagy a pénztárcájában van az a valami. Tárgyrag, val-vel, on-en-ön, ra-re, ba-be, igekötők (elválós vagy sem), igeidők, segédigék, ragozás…

Hogy egy szó jól hangozzon, a toldalékban használt magánhangzónak úgymond össze kell csengenie annak a szónak a magánhangzóival, amihez hozzácsatoljuk. Pl. a könyvval helytelen, a könyvvel a helyes. Ebből is egy rakatot meg kell tanulni, plusz ráérezni, melyik szóhoz melyik illik, extra föladat pedig azt bebiflázni, milyen kivételes esetek vannak. Gyötrelem.

Egy magyar mondat helyes összerakása is nagy munka. Mivel nincs annyira kötött mondatszerkezet, pont ez a rugalmasság nehezíti meg a nyelvtanuló dolgát, mivel nincs egy egyszerű betonbiztos formula, amit használhat. Furcsává is válhat a mondat értelme, ha másképp rakja össze, mint kellene. Elég, ha csak visszaolvasod az előbbi mondatot kicsit megkeverve, és érteni fogod.

Egy utolsó szempont – és ez legyen a kegyelemdöfés: a magyar nyelv olyan mérhetetlen mennyiségű és minőségű szókinccsel rendelkezik, amiért a világirodalom művelői megvesznek. Olyan finomságokat, árnyalatnyi különbségeket vagyunk képesek érzékeltetni az anyanyelvünkkel, mint gyakorlatilag semelyik másik nyelv nem tud a világon. Tökéletes mintapéldája ennek a megy szavunk: lépdel, poroszkál, szalad, lohol, andalog, megyeget, somfordál, őgyeleg, rohan, üget…. Nálunk semmi nem egyszerű, a nyelvtanunk hemzseg a szabályoktól, a szókincsünk bőségéről nem is beszélve.

Legyünk hát büszkék édes anyanyelvünkre, amihez tényleg egy nyelv sem fogható!

„Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok?
Hasonlókép helyes lesz a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer.
„Kedves egész seggedre!” köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: „tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek. […]

A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.”

(Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk)